Egy egyszerű technika, hogy kilépj az áldozatszerepből
20 kérdés, amely leleplezi a verbális agressziót
2016-12-20
4 egyszerű és ingyenes dolog, ami boldogabbá tesz
2017-01-02
A magyar kapcsolatoknak sajnos csak egy kis részét tartja fenn a kölcsönös szeretet és az összetartozás. Másik részük érdekek (pl: gyerek, vállalkozás), vagy olyan intimitáspótlékok mentén szerveződik, mint a tettes-áldozat játszma. Nehéz a továbblépés, de van kiút!
Az áldozatszerep kialakulása
A magyar történelem sikertelen forradalmakról mesél, ahol az itt élők elfogadták, hogy a fejük felett döntenek, és nincs valódi ráhatásuk a dolgok menetére. A fontos dolgok külső behatásokra alakultak, a magyarok csak a történtek passzív elszenvedői voltak.
Így hát azt is mondhatjuk, az anyatejjel szívjuk magunkba azt az elképzelést, hogy nincs beleszólásunk az ügyek menetébe. Az iskolarendszer autoriter felépítése, ahol a diákoknak nincs ráhatása a tanárok, tananyag megválasztásába, a menza vagy a büfé milyenségébe, a sportágak kialakításába szintén tovább mélyíti ezt a hitet.
Az áldozattá válás előnyei és hátrányai
A rendszerben szép számmal vannak olyanok, akik az esetek egy jó részében passzív módon viselkednek. Ezzel a viselkedéssel nem vállaljuk a felelősséget magunkért, cselekedeteinkért, érzelmeinkért, ne adj Isten a körülöttünk élőkért, a társadalom többi tagjáért. Önként lemondunk szabadságunk egy részéről azért, hogy nagyobb biztonságban érezzük magunkat. Ráadásul segítő színben fogunk feltűnni, hiszen hagyjuk hogy a másik akarata érvényesüljön.
A rendszer másik pólusán az aktív résztvevők vannak. Ők vállalják a felelősséget azok helyett is, akik ezt nem teszik meg. Mégpedig a saját hasznukra. Gyors, ellenőrzés nélküli döntések fémjelzik tevékenységüket, amelyek anyagi haszonhoz juttatják a saját pozícióinak megőrzésére törekvő agresszív egyént illetve csoportokat. Ezek az emberek elhiszik, hogy a világ egy harctér, ahol ők jó harcosok, okosabbak, szebbek, jobbak a többieknél. Persze ennek is vannak hátrányai: az állandó feszültség és kontroll miatt nem tudnak pihenni, folyamatosan figyelniük kell arra, ki és hogyan akarja kijátszani domináns pozícióikat.
Mind a passzív, mind az aktív szerep vállalásával elvesztünk két nagyon fontos dolgot. Az egyik az önbizalom, a másik pedig a valódi kapcsolatokban megélt intimitás.
Mind a passzív, mind az aktív szerep vállalásával elvesztünk azonban két nagyon fontos dolgot. Az egyik az önbizalom (amely csak látszólag magas az agresszív fél esetében), a másik pedig a kapcsolat és a benne megélt intimitás. A tettes-áldozat játszma, avagy a passzív és agresszív viselkedés sajnos nem nyújt valódi örömöt és önbizalmat.
Amikor egy vita vagy konfliktus esetében az a legfontosabb, hogy bebizonyítsuk, kinek van igaza, a kapcsolat szempontjából rossz vágányon vagyunk. Bebizonyosodhat, hogy egyikünknek vagy másikunknak igaza van, ám ezzel a kapcsolat nem fog épülni. Az csak egyetlen módon történhet meg: őszintén tudatjuk mi zajlik bennünk, és odafigyelünk a másikra.
Van kiút az áldozatszerepből!
A legfontosabb dolog, hogy vegyük észre: mikor vállaljuk a felelősséget és mikor nem saját magunkért, a bennünk lévő érzésekért, negatív gondolatokért, tetteinkért.
Miután észrevettük, utána akár a megfelelő technikák ismeretével (pl: asszertivitás), akár külső segítséggel nagy lépéseket tehetünk a valódi, intim kapcsolatok irányába. Az első lépés kulcsa azonban bennünk van.
Ha azt hisszük, hogy nem érdemlünk jobbat, vagy hogy szükségünk van erre a biztonságra, akkor elvetélt próbálkozásainkat követően (a tettes áldozat szerepbe kényszerítése, kilépés a helyzetből) nemsokára megint ugyanabban a felállásban találjuk magunkat.
A legnehezebb az első lépés, hogy észrevegyük, miben vagyunk benne.
Fontos tisztán látni, hogy a szenvedés mellett a passzív, áldozati pozíció haszonnal is jár számunkra. Nem kell felelősséget vállalnunk, nem kell sérülékenynek lennünk, felvállalnunk hibáinkat, ráadásul valamilyen szinten megvédenek minket, gondoskodnak rólunk, és hát ez azért tud biztonságot kínálni.
Ha mindezt látjuk, akkor tud elindulni egy gyönyörű folyamat az önfeltárás, az önismeret, a valódi kapcsolatok útján.
Innentől egyre kevesebb szükségünk van a tettes-áldozat játszmára, ami persze nem csak rajtunk kívül, hanem saját lelkünkben is megtalálható. Nem kell elrejtenünk egyéniségünk egyik oldalát sem: lehetünk dühösek vagy gyávák, esékenyek vagy erősek, kreatívak vagy lusták. A polaritásokon túl ott a mindent magába foglaló egység, ami már mindkét végletet tartalmazza.
Függetlenek, cselekvőképesek, kreatívok lehetünk, mozgósítva kiaknázatlan lehetőségeinket. Energiáink, amiket eddig saját magunk megvédésére fordítottunk ezután kapcsolatainkat és ezáltal saját valódi jóllétünket szolgálhatják.
A tudatosság növelése
Nagy segítség a felelősségünk tisztázásában és a tudatosság elérésében az alábbi négy kérdés:
- Sikerült-e túlzás, kritika, ítélet nélkül megfogalmaznom, mi történt valójában?
- Elmondtam-e, milyen érzéseket kelt ez bennem?
- Meg tudtam-e fogalmazni mögöttes szükségleteimet?
- Kértem-e, vagy megköszöntem-e a másiknak azt, ami nekem fontos.
Ha tudatosan vagyunk jelen a velünk történtekben, kiléphetünk az áldozatszerepből! Szabad és önálló életünk lesz – olyan ahol bizalommal tudunk másokhoz kapcsolódni, és konstruktívan tudunk felelősséget magunkért.
Használjuk tudatosságunkat, ezt a mély átalakító erőt saját magunk és a velünk élők jóllétének növelésére.
