Tények és tévhitek az asszertív kommunikációról

Az asszertív kommunikáció során mindig higgadt maradok? Az asszertivitás szó maga azt jelenti, hogy kiállok magamért? Íme néhány gyakori tény és tévhit az asszertív kommunikáció világából.

Az alábbiakban 11 gyakori mítoszt és valóságos tényt olvashattok az asszertív kommunikációról.

1. Saját érzéseim megfogalmazásakor utalhatok a másikra (pl: mellőzöttnek érzem magam).

Ez egy tévhit. Sokan gondolják, hogy az érzéseinkbe rendben van belefoglalni másokat, például az bizony egy-egy érzés, hogy Becsapott, Félreértett, Kihasznált, Manipulált, Mellőzött, Semmibe vett. Valójában ezek álérzések, és arra vonatkozó értékítéletek, hogy a másik mit csinál velünk. Ha azt mondom, hogy mellőzöttnek érzem magam, akkor abban van egy értékítélet, hogy Te mellőzöl engem, miközben az objektív tényleírás az az, hogy 5 perce nem szólsz hozzám, az ehhez kapcsolódó érzés pedig az, hogy dühös vagyok.

2. Amit én elmondok, a másik ugyanazt fogja érteni alatta.

Szerintem tapasztalatból mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy nem így van. Sajnos az, hogy én – szerintem – világosan elmondok valamit, semmit nem jelent arra nézve, hogy ebből a másik mit ért meg.

3. Ha konkrét következményeket fogalmazok meg a másiknak, az nem asszertív viselkedés.

Az asszertivitás én-üzeneteihez kapcsolódóan rendkívül fontos lehet, hogy a másik számára következményeket fogalmazzunk meg. Munkahelyen kell, hogy legyenek következményei annak, ha valaki elkésik, rosszul teljesít, és ugyanígy jó, ha vannak pozitív elismerések, ha valaki jól végzi a munkáját, bónusszal, képzésekkel, előrelépési lehetőségekkel, 1:1 beszélgetéssel.

Fontos megkülönböztetni itt a következményt és a büntetést. A következmény egy cselekedet után következő eredmény/hatás, mint például hogy az ember lehorzsolja a bőrét, ha térdre esik a betonon, vagy hogy az osztályfőnök elveszi a telefonját ha órán játszik vele. A következmény célja a tervezhetőség, a felelősségvállalás, a tanulás és biztonság, és hogy jobb döntéseket hozhassunk. Mindenkinek joga van döntést hozni és viselkedni a következményekeit. A büntetés célja ugyanakkor a megszégyenítés, a kontroll és hatalom bebizonyítása, általában erős érzelem van mögötte (düh/félelem).

4. Az agresszivitás nem kifizetődő, ha rövid idő alatt kell dönteni vagy cselekedni.

Az agresszív kommunikációs stílus akkor lehet hasznos, amikor azonnali döntést kell hozni, ha népszerűtlen változtatásokat kell végig vinni, amikor más módszerek kudarcba fulladtak, vagy ha alacsony a bizalom foka. Vagyis, a fenti állítás hamis, hiszen ha rövid idő alatt kell dönteni vagy cselekedni, akkor az agresszivitás hasznos.

5. Az asszertivitás azt jelenti, hogy határozottan ki tudok állni magamért.

Egészen közkeletű félreértés, hogy az asszertivitás azt jelenti, hogy önérvényesítek. Sajnos ez így önmagában nem állja meg a helyét. Akkor tudok asszertíven viselkedni egy szituációban, ha két dolog történik egyszerre:

• meghallgatjuk a másikat (alkalmazkodás, figyelem, passzivitás),
• tudjuk, mit szeretnénk, ezt önbizalommal kifejezzük (önérvényesítés, agresszió).

Az önérvényesítés önmagában, meghallgatás és odafigyelés nélkül agresszió.

6. Minél több információt adok, annál könnyebb lesz a másik számára az együttműködés.

A tréningen a vitázós-tollas gyakorlat közben szoktak sokan rájönni, hogy a fenti állítás megcáfolható. Attól, hogy többet beszélek és több mindent mondok el, a másik számára nem lesz érthetőbb a dolog. Sőt, 3 perc folyamatos beszéd után már nagyon fogja várni a másik, hogy fejezzem be. Inkább egy optimális információmennyiség lehet minden helyzetben, ami a tollas vite egy-egy párosa között is kialakul, ahogy egyre több kérdést beszélnek meg.

7. Van, hogy egyszerűen nincs idő szóban egyeztetni, cselekedni kell.

Ez így van. Ha vészhelyzet alakul ki és megszólal a tűzrisztó, nem fogunk a megértéstől vezérelve vágyakról és érzésekről folytatni mélyreható beszélgetést. Az a célravezető, ha valaki megmondja, ki hívja a 112-t, ki keressen poroltót, ki szerezzen vizet, figyelmeztessen másokat, stb…

8. Az elhagyatott, a jelentéktelen, és a kihasznált nem valódi érzelmek.

Ahogy az egyes pontban is írtuk, vannak olyan érzések, amelyek nem valódi belső állapotunkról tájékoztatnak, hanem azt inkább elfedik. Az elhagyatott és a kihasznált szavak két olyan álérzést mutatnak, amely valójában nem a rólam gyakorolt hatásról szól, hanem a másikat vádolom. A jelentéktelen pedig ugyan saját magamra vonatkozik, ugyanakkor egy gondolat, nem pedig egy érzés. Az, hogy jelentéktelennek gondolom magam, mert nem kaptam jutalmat év végén szomorúsággal tölthet el – a szomorúság már egy valódi érzés.

9. Ha egy számomra érzelmileg nehéz szituációban, vitában a vitapartneremről teszek kijelentéseket (pl: nem lehet rád számítani), akkor az gyakran mélyíti a közöttünk lévő konfliktust.

Így igaz. Sajnos a legtöbben nem viselik jól, ha elkezdik őket valamivel vádolni, például hogy nem lehet rájuk számítani. Sokkal kisebb ellenállást fog kiváltani, eredményesebb lesz a kommunikációnk és mélyebben tudunk egymáshoz kapcsolódni, ha valamilyen objektív tény mentén próbáljuk meg a ránk gyakorolt hatást megfogalmazni. Mondjuk “kétszer kértelek meg, hogy segíts a mai napon és mindkétszer azt válaszoltad, hogy nem érsz rá. Ez nehéz nekem, mert szeretnék rád számítani.”

10. A pletykálás egy a passzív-agresszív magatartásformák közül.

Ez az állítás igaz. Mint tudjuk, a passzív-agresszívan viselkedő embertől két, egymásnak ellentmondó üzenet érkezik egyszerre.

• Az egyik oldal jelentkezhet szavakban (pozitívan, együttműködően nyilatkozik), a másik a viselkedés szintjén (ugyanakkor elkésik, nem készül el határidőre, stb…).
• Mindkettő a viselkedés szintjén: benne marad a helyzetben, ugyanakkor sértődötten nem szól egy szót sem.
• Mindkettő a szavak szintjén: szarkasztikus, pikírt megjegyzések, lásd a számozott példákat.

Agressziója tehát indirekt: halogatás, késés, feledékenység, sértődöttség, bűntudatkeltés, lázadás, megcsalás, mellébeszélés, pletyka, célozgatás.

11. A túlterheltség és a kiégés lehet passzív magatartás következménye.

Így van. Mivel a passzív viselkedésű ember kerüli a problémás helyzeteket, és a kapcsolatot helyezi előtérbe a teljesítmény, és saját érdekei rovására, így simán előfordulhat, hogy elvállal egy olyan feladatot, amit már csak az őt megillető szabadideje terhére tud megcsinálni. Bár már 10 zsákot cipel a vállán, elvállalja a 11.et is, mert nem szeretné veszélyeztetni a kapcsolatot.

Fotó: Image by pressfoto on Freepik