Jó mindig asszertívnek lenni?
24 dicséret, pozitív visszajelzés, elismerés, köszönet
2022-01-07
Ajándékutalvány – közelebb egymáshoz!
2022-10-01
Mikor érdemes asszertívnek lenni és mikor nem? Vannak helyzetek, amikor mást érdemes választani? Van, hogy az agresszivitás, passzivitás, vagy a manipuláció a megfelelő választás? Lássuk, hogy is van ez!
Egyik tréningrésztvevőnk kérdezte az asszertív kommunikáció csoportban: Vannak helyzetek, amikor nem kell mindenáron asszertívnak lenni?
Erre természetesen rögtön adódna két válasz: Igen, vannak ilyen helyzetek – Nem, az asszertivitás általánosan használható.
És ehhez az érveket is fel lehet sorakoztatni mindkét oldalon:
| IGEN Vannak helyzetek, amikor nem az asszertivitás a jó választás |
NEM Az asszertivitás általánosan használható |
|---|---|
| Vészhelyzetben pl. érdemes azonnal cselekedni, azaz agresszívnek lenni. | Az asszertivitásba beletartozik az, hogy ha úgy adódik, határokat szabsz. |
| Ha egy ügy a másiknak sokkal fontosabb, a passzív viselkedés lehet a jó választás. | Ha asszertív vagyok, akkor önbizalommal tudok benne lenni bármilyen helyzetben. |
| Ha nem tudod, mit szeretnél, akkor az időkérés és a másik átmeneti bizonytalanságban tartása segíthet. | Az őszinteség és hitelesség segít nehéz helyzetek átbeszélésében akkor is, ha nem találunk win-win megoldást. |
Nos, én azt gondolom, hogy a kérdés megválaszolásához első körben arról lenne érdemes beszélnünk, mi is az, hogy asszertivitás.
Mi az asszertivitás?
Ha azt gondoljuk, hogy az asszertivitás egy létező kommunikációs stílus, speciális technikákkal, eszközökkel és megoldási módokkal, valamint csak rá jellemző viselkedésekkel és attitűdökkel (pl.: tisztelet, nyugalom, hitelesség, őszinteség), akkor a fenti táblázat és válaszok akár meg is állhatják a helyüket.
Ugyanakkor mi az Asszertív Akadémiánál nem feltétlenül gondoljuk ezt így. Hozzánk sokkal közelebb áll az a nézet, hogy az asszertivitás nem egy különálló kommunikációs stílus – talán azt is kijelenthetjük, hogy az asszertív kommunikáció mint olyan, nem létezik. Az asszertivitás valójában inkább rugalmasságot jelent, hogy egy adott pillanatban képes vagyok az adott helyzetnek megfelelő magatartást tanúsítani. Ha kell, visszafogom magam és meghallgatom a másikat, ha kell megmondom, hogy szerintem hogyan kéne valamit megcsinálni, de – és itt jön a lényeg – nem vagyok beleragadva az egyik oldalba sem. Nem bújtatom el a véleményemet, sem magamat és nem is helyezem túlzottan előtérbe – inkább az adott szituációnak megfelelően választok. Széles cselekvési repertoár áll a rendelkezésemre és ebből tudok rugalmasan választani – nem automatikusan hozok döntéseket múltbéli tapasztalataimnak megfelelően, hanem a realitáshoz alkalmazkodom az adott pillanatban.
Második körben pedig érdemes lehet körüljárni saját tökéletesség iránti vágyunkat.
Hasznos-e a tökéleteség?
Kell-e mindig, mindenáron asszertívnak lenni, ha éppen erről gondoljuk, hogy ez egy jó metodika? Jó-e, ha mindig tökéletesen alkalmazkodunk a helyzethez és mindig tudatosan, azt átlátva reagálunk? Fontos-e, hogy valamit tökéletesen csináljunk?
Nos, a válasz erre a kérdésre jóval egyértelműbbnek tűnik: szerencsére nem kell tökéletesnek lennünk semmiben, így az asszertivitásban sem. A pszichológiai kutatások egyre több bizonyítékot tárnak fel amellett, hogy a kapcsolatokban bekövetkező törés elkerülhetetlen és jó is, hogy megtörténik. Hosszú távon valójában nem a tökéletesen harmonikus kapcsolat és a kifogástalan kommunikáció a barátunk, hanem az akarva vagy akaratlanul elrontott kommunikáció helyreállítása.
Egy helyrehozott, megreparált rákiáltás, megbántás, elkésés, egy valódi bocsánatkérés több örömöt és bizalmat teremt, mintha soha nem is lett volna köztünk félreértés. Azt az implicit tudást adja át, hogy meg tudunk oldani kapcsolati problémákat. Ráadásul azt is megtanuljuk ezáltal, hogy a negatív érzéseket elkerülhetetlenül követi a pozitív, amennyiben tudunk erről gondolkodni és beszélni. Nem maradunk a düh vagy a szomorúság rabjai, hanem tudatosan képesek vagyunk megváltoztatni érzelmi állapotainkat, ha odafigyelünk rájuk.
Kell-e tehát mindig asszertívnak lenni?
A címben feltett kérdésre összességében a válasz: az asszertivitás definíciójától függ, de mi hajlunk arra, hogy nem érdemes és nem is lehet mindig asszertívnek lenni.
Ami a lényeg: hogy másokkal való kapcsolatainkban is próbáljunk meg önmagunk lenni. Semmi baj ha elrontjuk, mert az igazából csak lehetőséget kínál a reparációra. Végül is mintha ezt gyakorolnánk egész életünkön át.
Reméljük, tudunk tovább gondolkodni együtt ezeken a fontos kérdéseken, amelyek alapvetően meghatározzák kapcsolataink és életünk minőségét.
