5 dolog, amit egy szerető szülő soha nem mond
Szülőnek lenni egyrészt hihetetlen ajándék, másrészt embertpróbáló munka. Van, hogy jobbak vagyunk benne, és van, hogy nehezebben megy. 5 dolog, amit szerető szülő soha nem mond!
Temperamentumunk és korai tapasztalataink alapvetően meghatározzák, hogy milyen szülők vagyunk. Van hogy képesek vagyunk együttérzően, kooperatívan, kompetens módon reagálni. Ilyenkor – együtt azzal hogy épp sürgősen be kell fejeznünk valami fontosat – képesek vagyunk azt mondani a síró Sacinak: “Azt látom, hogy bánt valami. Van kedved elmondani?“. Tudjuk ugyanis, hogy a parancsolgatás vagy a veszekedés hosszabb távon úgyis több időt venne el, mint a megnyugtatás és a beszélgetés vele.
Ha az agy ősibb részein (például limbikus rendszer, amigdala) érkezik az infó, automatákként cselekedve azt mondhatjuk: “Most azonnal hagyd abba a sírást, és menj fel a szobádba.” Pillanatnyilag lehet, hogy sikerült megoldanunk a problémát, és be tudjuk fejezni határidős munkánkat, ám hosszabb távon mindkettőnkre és a kapcsolatunkra nézve is káros, amit tettünk.
Daniel Goleman, az érzelmi intelligencia szakértője ezért mondja (például ebben a videóban), hogy érdemes 90 másodpercet várni, mielőtt mondunk vagy teszünk bármit is egy érzelmileg nehéz, akár fenyegetőnek érzékelt helyezetben. Ennyi idő szükséges ugyanis az agy fejlettebb részeinek (például bal prefrontális kéreg), hogy akcióba lépjen.
Most pedig nézzük, mit mit érdemes elkerülni, és mit tegyünk. Egy szerető szülő csekklistája.
Egy fejlődő gyerek, ugyanúgy mint bármelyik felnőtt, követ el hibákat. Leejti a vázát, összekoszolja a terítőt, szétnézés nélkül átrohan az utcán, elveszi a szomszéd gyerek játékát, rossz jegyet hoz, ellenőrizetlen körülmények között kipróbálja az LSD-t, és így tovább.
Ha szeretnénk rá, vagy környezetére káros viselkedésére felhívni a figyelmet, és el akarjuk érni, hogy legközelebb másképp történjenek a dolgok, érdemes konkrétan az adott szituációról beszélni. Ne mondjuk tehát, hogy:
Mennyivel korrektebben hangozhat ez a pár mondat: Elszomorodtam, hogy eldugtad Jancsi játékát. Fontos nekem, hogy tiszteletben tartsuk a másik tulajdonát, ezért szeretném, ha előkeresnéd neki. Tudsz ebben segíteni? (Szemfülesebb olvasóim ezen a ponton észrevehetik, hogy a cikk címében én magam is általánosítással éltem. Az a gondolatom volt amikor így döntöttem, hogy ezzel a végletesítéssel több látogatót fog vonzani a cikk.)
Végtelen a sor, hogyan lehet szavakkal ütlegelni valakit. A szavakkal okozott károk ma már ugyanúgy kimutathatóak az agyban, mint a fizikai bántalmazásé a testben. Azt is tudjuk, hogy a szóbeli bántalmazás depresszióhoz, szorongáshoz, de akár nyelvfeldolgozási problémákhoz is vezethet.
Arról nem is beszélve, hogy egy gyermekünkre ragasztott jelző utána önbeteljesítő jóslatként működhet.
A szavak nagy hatótávolságú, precíziós csapásmérésre alkalmas fegyverek.
Kerüljük a minősítést, és próbáljunk meg egy adott teljesítményre konkrét, objektív visszajelzést adni.
Saját érzéseinkért mi vagyunk a felelősek, nem pedig a szomszédunk, főnökünk, vagy a gyerekünk. Ha éppen dühösek vagyunk, ne mondjuk:
Ezzel ugyanis sikerült saját érzéseinkért a felelősséget a másikra, adott esetben gyerekünkre tolni. Tartsuk meg határainkat, vállaljuk a felelősséget érzéseinkért! Legyünk tisztában azzal, hogy bármilyen negatív érzésünk kielégítetlen saját szükségleteinknek köszönhető.
Fogalmazzunk inkább így: “Feldühítettem magam, mert ettől nagyobb rendet várok el a házban.”
Ha Karcsinak fáj valami, vagy Julcsi nem bírja a kutyakaja szagát, akkor fogadjuk el azt, és ne mondjuk neki:
Ezzel gyakorlatilag megkérdőjelezzük érzékelését, világlátását, érzelmeit, így pedig nagyon nehéz lesz megfelelő határokkal rendelkező, dolgozni és szeretni tudó felnőtté érnie. Ilyenkor gyakorlatilag ezt mondjuk: “A Te hibád, Veled van a gond.” Sok-sok hasonló eset után a gyerek már nem hisz saját teste jelzéseinek, magáévá teszi a problémát, és elhiszi, hogy ő csinált valamit rosszul. Hangolódjunk rá a szituációra, a gyermekre, és fogadjuk el amit abban a pillanatban érez. Sokat segítünk neki, ha meg is fogalmazzuk helyette: “Összezavarodtál, mert bántja az orrodat a kacsa szaga, amit főzök a kutyáknak, miközben őket meg nagyon szereted? Szeretnél kimenni a kertbe hozzájuk, amíg megint jó illat lesz a lakásban?”
A többiek körülöttünk nem gondolatolvasók, így ha szeretnénk valamit, mondjuk el azt konkrétan és fogalmazzuk meg pozitív formában. Ha eddig ezt mondtuk:
Próbáljuk meg ezeket átfogalmazni, és mondjuk el mit szeretnénk konkrétan és a NEM szó használatát mellőzve. Például így:
A gyermek határainak megsértése komoly mentális következményekkel jár hosszú távon a gyermek számára. Ha egy autoriter módon viselkedő apa/anya feltétlen engedelmességet vár egy csomó rugalmatlan szabályhoz, akkor jó eséllyel vagy lázadó, vagy behódoló gyermeket kap eredményképpen, aki nem lesz tisztában saját egyedi személyiségjellemzőivel, nem lesz képes saját érdeklődése és vágyai mentén élni életét. Egy szerető szülő határokat szab, ugyanakkor figyelembe veszi a gyermek érdekeit, érzéseit, vágyait is.
Tanuljuk meg, hogyan fejezzük ki magunkat asszertíven úgy, hogy mindkettőnk épülésére váljon! Rövid távon erőfeszítést és tudatosságot igényel, hosszabb távon azonban az egész családnak sok haszna származik majd belőle.
Ez a néhány egyszerű lépés segít abban, hogy egy jobb világot építsünk magunk körül.