Kommunikáció és kötődés
Gázt neki és csapassuk? Önérvényesítés vs. meghallgatás
2021-01-10
Az önérvényesítés fejlesztése 5 lépésben
2021-02-28
A súlyosabb lelki problémák tulajdonképpen kommunikációs nehézségek – állítja Peter Fonagy, magyar származású brit pszichoanalitikus.
Ebben a cikkben egyik előadásának izgalmas gondolatmenetét mutatjuk be: a mentális zavar tulajdonképpen az egyén társas tanulási képességének károsodása, ami bizalom helyett túlzott gyanakvásként vagy lefagyásként jelenik meg.
Fonagy szerint a mentális problémák a bizalom elvesztésében gyökereznek. Ha egy konkrét kötődési személy (pl.: édesanya) kommunikációjában nem lehet megbízni, akkor a bizalom nem csak felé vész el, hanem általánosságban mindazok felé, akik kommunikálni próbálnak a gyerekkel.
Ugyanakkor fontosnak tartja aláhúzni, hogy a korai kötődés nem annak meghatározója, hogy egész életedben hogyan fogsz kapcsolódni másokhoz, hanem inkább egy biztonságos kiindulópont, ahonnan meg tudod tanulni, hogyan kommunikálj másokkal.
Fonagy megfogalmazásában a bizalom tulajdonképpen a másoktól kapott tudásba vetett bizalom. A pszichológiai problémákkal küzdő emberek túlzott gyanakvással viszonyulnak másokhoz, illetve ahhoz, amit mások mondanak nekik.
A tudásátadás és a kommunikáció
Gergely György, Csibra Gergely
A fiatalabb generáció az idősebb generációtól tanulja meg, hogyan alkalmazkodjon a társas világhoz.
Csibra Gergely és Gergely György természetes pedagógia elmélete szerint, amennyiben a tanuló megbízik a tanárában, akkor a tudás általánosíthatóvá válik és emlékezni fogunk rá, míg a gyanakvás állapotában a tanuló nem tanul, és megpróbálja megvédeni magát a félrevezető információktól.
Az elméletalkotók szerint csak két lehetőségünk van tanulni:
- a tartalom vagy illeszkedik korábbi tudásunkhoz és így átgondolás után racionálisan elfogadható számunkra,
- vagy pedig megbízunk az információ forrásában, tehát szavahihetőnek gondoljuk azt, aki mondja.
Az első verzió elég energiaigényes, gondolkodást igényel, míg a másodikban az érzelmek segítenek dönteni: érdemes-e megtanulni ezt az adott dolgot.
Már babáknál nagyon egyszerűen el lehet érni, hogy bízva a másikban figyeljenek, és így általánosítható tudásra tegyenek szert. A kulcs a szemkontaktus felvétele, a baba szempontjainak figyelembevétele, speciális hangsúly (gügyögés), és az oda-vissza áramló kommunikáció, vagyis összességében a tanítási szándék jelzése. Ezeket osztenzív kulcsnak, vagy jelölésnek is nevezik.
Csak akkor történik tehát tanulás, ha a tanulót elismerik, mint önálló célokkal, véleménnyel, érzelmekkel, vágyakkal rendelkező személyt, figyelembe veszik, értékelik.
Ennek bizonyítására egy érdekes kísérletet mesél el Fonagy.
1. kísérlet – a tanulás folyamata
Kommunikáció és tanulás
A kísérletben 18 hónapos babák vettek részt. Egy kék és egy sárga tárgy volt előttük, amelyek ugyanannyira tetszettek a babáknak, tehát nem volt a tárgyakkal kapcsolatban preferenciájuk: ha valaki kért tőlük egy tárgyat, akkor ugyanolyan valószínűséggel adták oda a kéket vagy a sárgát.
Az egyik kísérleti verzióban a kísérleti személy leült a babához, szemébe nézett és gügyögő hangon azt mondta párszor: Szia Baba! Szia Baba! Szia Baba! Majd rámosolygott az egyik tárgyra, utána pedig összeráncolva szemöldökét rávicsorgott a másikra. Majd ugyanő elkérte az egyik tárgyat. Ekkor 77%-ban adták a babák a szerintük kísérleti személy által által jobban kedvelt, mosolygós tárgyat. Azaz, végbement a tanulás – a baba megértette, hogy az egyik tárgy vágyottabb a kísérleti személy számára.
A kísérlet második verziójában a kísérleti személy odament a babához, a szokásos módon felvette vele a kapcsolatot, rámosolygott az egyik, vicsorgott a másik tárgyra, végül kiment. Ezután bejött egy másik személy, aki kért a babától egy tárgyat. Ekkor a babák 71%-os valószínűséggel adták neki azt a tárgyat, amire az előző kísérleti személy rámosolygott. Végbement tehát az általánosítható, kulturális tanulás. A baba valami ilyesmit gondolhatott: “úgy tűnik, valamiért jobban szeretik az emberek a mosolyogtató tárgyat, adjuk hát oda nekik.” 😀
A következő verzióban az első kísérleti személy nem lépett kapcsolatba a gyerekkel, nem kommunikált vele, hanem ugyanolyan hosszú ideig ignorálta őt, majd rámosolygott az egyik, és rávicsorgott a másik tárgyra. Ekkor a babák csak 40%-os valószínűséggel adták a következő bejövő személynek a mosolygós, azaz preferáltabb tárgyat. Tanulás tehát nem jött létre.
Összefoglalva, ha különálló, saját vágyakkal rendelkező személynek tekintették a babát, a tanulót, akkor ő nyitottan tud hozzáállni a kapott információkhoz. Ráadásul, ha rendszeresen saját vágyakkal rendelkezőként kommunikálnak valakivel, akkor nemcsak abban fog jobban bízni, aki kommunikál vele, hanem saját látásmódjában is.
Ha viszont nem kezelnek valakit tisztelettel, önálló személyként, akkor krónikus éberség, túlzott gyanakvás alakulhat ki nála.
Természetesen valamekkora gyanakvás szükséges, hiszen nem mindenki szolgál megbízható információkkal, azonban a krónikus és túlzott éberség káros: ilyenkor az illető nem képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, teljesen mindegy, hogy azok hogyan változnak.
Ugyanazt ismételgeti, hiába látja akár ő maga is, hogy az adott viselkedés nem vezet sehová.
Ha korábbi élményeid miatt mások kommunikációját nem tudod bizalommal fogadni, akkor nem fogsz tudni változni, változtatni, hiába lenne rá lehetőséged.
2. kísérlet – kötődés és bizalom a kommunikációban
Egy 2009-ben 147 gyermekkel végzett kísérlet Fonagy következő példája, amit Corriveau és Harris (2009) végzett 5 évesekkel. A gyerekeknek képzeletbeli állatok képét mutatták, és nekik kellett hozzájuk címkét választani – vagy azt, amit édeasnyjuk ajánlott fel, vagy azt, amit egy idegen. Az állatok között voltak hibridek, amiket két másik állatból tettek össze 50-50% vagy 75-25% arányban.
- Az 50-50% arányú állatoknál az idegen és az anya különböző, de a két állathoz illeszkedő címkéket kínáltak fel (1. képnél – Anya: Ez egy tehén. Idegen: Ez egy ló.)
- A 75-25%-os arányú állatokhoz az anya azt a nevet kínálta fel, ami a 25%-os részhez tartozott, az idegen pedig a 75%-os részhez tartozót. (3. képnél – Anya: Ez egy hal. Idegen: Ez egy madár.)
Miután Anya és az Idegen elmondták, hogy szerintük hogyan hívják az állatokat, a kísérletvezető megkérdezte a gyereket: Akkor most ez vajon micsoda? Szerinted inkább ló vagy inkább tehén? A gyerekek válasza aszerint változott, hogy milyen kötődési stílussal rendelkeztek egy korábbi mérés alapján.
Kiben bízik tehát a gyermek?
- A biztonságos kötődésű gyermekek előnyben részesítették anyjuk nézőpontját, amennyiben azonban a szemmel látható bizonyítékok anyjuk ellen szóltak, akkor képesek voltak megváltoztatni álláspontjukat. Rugalmasan reagáltak tehát, és a helyzettől függően voltak képesek hinni anyjuknak vagy saját maguknak.
- Az elkerülő kötődésű gyermekek kevésbé hittek anyjuknak, mint a biztonságosan kötődők, különösen, ha az anyának nem volt igaza, de semleges helyzetben sem részesítették előnyben az anya nézetét az idegenéhez képest. Ők tehát inkább magukban bíztak.
- A szorongó gyerekek akkor is az anyjuknak adtak igazat, hogyha anyjuk tévedett. Nem bíztak meg saját látásmódjukban tehát.
- A bizalmatlan-elkerülő / dezorganizált kötődési stílussal jellemezhető gyerekek voltak a legnehezebb helyzetben: nem tudták eldönteni, kinek higgyenek, mindkét információforrást gyanakvással fogadták.
A társas bizalom lerombolása merevséghez vezet, hiszen bizalom híján nem lehetséges új információ befogadása, vagy annak általánosítása. Aki lelki problémákkal küzd, nem tud szociális helyzeteket megváltoztatni.
Fonagy szerint a személyiségzavarok igazából nem is a személyiség zavarai tulajdonképpen, hanem inkább egyfajta hozzá nem férés a partner, terapeuta, tanár kommunikációjához a krónikus bizalmatlanság miatt.
A kötődés olyan kontextus, amiben értelmet adunk magunk és mások tetteinek, amiben megteremtjük saját belső világunkat, az alapokat ahhoz, hogy megértsünk másokat és hogy kommunikáljunk velük.
Újra tanult bizalom – hogyan tud változás bekövetkezni?
A pszichoterápia hatékony. Ugyanakkor több, mint 1200 különböző terápiás modell működik, tehát a terápia valami olyasmi miatt működik, ami közös az emberi kommunikációban.
Fonagy szerint mindegy, hogy milyen modellben dolgozik a terapeuta, az a lényeg, hogy tartalmazzon olyasmit, a mi a tanuló számára elfogadható, és osztenzív jelölésként szolgálhat. Ha az elmélet koherens, mond a páciensnek valamit saját magáról, választ kínál nehézségeire, kérdéseire, megértettnek gondolja magát, akkor bizalommal tud a terapeuta felé fordulni, és tud általánosítható módon tanulni.
És hogy mit tanul a páciens a terapeutától? Nem az elméletet. Nem azt, amit ő megtanult. Hanem azt, hogy hogyan lehet bizalommal kommunikálni egymással, hogyan lehet egymástól tanulni, hogyan lehet másokat és magunkat megérteni. A legfőbb tanulás az, hogyan tudja feladni krónikus gyanakvását a másokkal való interakcióban.
Nem a terápiás találkozások gyógyítanak önmagukban, hanem az, hogy az ott tapasztalatak általánosíthatóvá válnak. Ha a terápiás kapcsolat megfelelően van mentalizálva, akkor egy idő után a kinti világban is feladhatóvá válik a túlzott éberség, bizalomhiány, és a páciensek tudnak tanulni a környezetüktől, az élményeikből.
Ami a változást okozza, az nem maga a terápiás óra, hanem a nyitottság, ami lehetővé teszi másoktól az információbefogadást.
Így lehet több, mint 1200 sikeres útja a változásnak.
Kötődéselmélet és pszichoanalízis videó
A történelmi áttekintés a videó 20. percéig tart, az onnantól következő gondolatmenetet foglaltuk össze a cikkben.
A kötődéselmélet és pszichoanalízis előadás diái
Kattints a képre vagy a lenti linkre.
Kommunikáció és kötődés
További források
- https://hu.wikipedia.org/wiki/Fonagy_P%C3%A9ter
- https://www.guilford.com/author/Peter-Fonagy
- A korai anya – gyermek kapcsolat és a kötődés jelentősége
- http://opuseteducatio.hu/index.php/opusHU/article/view/177/274
- https://srcd.onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/j.1467-8624.2009.01295.x
- Abstract vector created by vectorjuice – www.freepik.com
- https://www.researchgate.net/publication/236967870_Communicating_Shared_Knowledge_in_Infancy
