Önérvényesítés és meghallgatás
Ha egy jármű és a kommunikációd között párhuzamot vonunk, akkor a járműben
Ahhoz, hogy gondtalanul és élvezettel utazhass, mindkét rendszer profizmusára szükség van: az erős motor, a jó nyomaték, az áramvonalas kialakítás, a vadító futómű akkor ér valamit, ha harmonikusan együttműködik a fékkel, biztonsági berendezésekkel, menetstabilizátorral, és járművedet vészhelyzetben is könnyű irányítani.
Amikor minden rendben van, akkor jöhet a szél, az adrenalin, a száguldás – csak arra kell ügyelni, hogy a potenciális vészhelyzeteket el tudd kerülni, vagy ha már bekövetkeztek, járműved akkor is irányítható maradjon és megőrizze stabilitását.
Amikor nincsenek problémák, halványak a háttérben megbúvó érzelmek, elhalkul a pletyka, akkor az önérvényesítés eszközeié a főszerep: nyíltan el lehet mondani a problémákat, kiállhatsz céljaidért, sikerre viheted elképzeléseidet, konfrontálhatsz, meggyőzheted a másikat, vagy én-üzeneteket fogalmazhatsz meg. Ilyenkor motiváltan dolgozol céljaidért, alkotsz és megváltoztatod a körülötted lévő világot.
Amikor konfliktusok alakulnak ki, érzelmek törnek felszínre, a sarkokból villogó fogú potenciális viták bújnak elő, félreértések nehezítik az együttműködést, akkor érdemesebb bevetni a meghallgatás eszköztárát: visszaismételni a másik gondolatainak lényegét, kitalálni és megfogalmazni a háttérben megbúvó érzelmeket, kisimogatni a helyükről a szekrény mögött kuporgó, eltitkolt vágyakat.
A két eszközcsomag közül az önérvényesítés marketingje jóval erősebb. Számolatlan mennyiségben találsz befolyásolás, prezentációs készségek, meggyőzés, nagyközönség előtti beszéd, beszédtechnika, retorika, hatásgyakorlás, ütős kommunikáció témakörében könyveket, képzéseket, tréningeket, workshopokat.
Ahhoz azonban, hogy vitából párbeszéd, félreértésből megértés, gyanakvásból bizalom születhessen, ahhoz bizony meghallgatási készségekre van szükség, ami jóval kevésbé népszerű téma. A Google trendvizsgálója szerint a meghallgatás kb. harmadannyira volt felkapott téma az elmúlt években, mint a meggyőzés.
Legtöbbünket senki nem tanított meg a meghallgatásra, és minket sem hallgattak meg elégszer örömteli módon. Így aztán azzal a mohósággal érkezünk meg egy társaságba, hogy beszélhessünk, átvigyük az akaratunkat, meggyőzzünk másokat, nem pedig azzal, hogy mi figyeljünk másokra.
Ha arra vágysz, hogy nehéz helyzetekben is megőrizd a kontrollt, vitáidból párbeszéd formálódjon, félreértésből megértés váljon, akkor érdemes elkezdeni foglalkozni a meghallgatással, az értő figyelemmel.
Rövid idő alatt átütő eredményt lehet elérni olyan helyzetekben is, ahol évek óta nem tudtál előrelépni.
Nem fogod elhinni, milyen eszközre tettél szert, és nem is érted majd, hogy miért nem tanítják ezt alsóban mindenkinek. Ismerd meg az értő figyelem eszköztárát és vesd be már másnap az új csodafegyvert!
Az élet legélvezetesebb utazásaira akkor számíthatsz, ha mindkét eszközcsomag a birtokodban van: a cél és az út együtt érnek valamit.