Konfliktuskezelési stratégiák

Stressz alatt, érzelmileg telített helyzetbe kerülve sokszor reagálunk automatikusan: elkerüljük a konfliktust, dominálni próbáljuk a másik felet, vagy lefagyunk. Ezeket az üss/fuss/fagyj le reakciókat lassanként felválthatjuk egy jóval tudatosabb reagálással. Ehhez érdemes megismerni a konfliktuskezelési stratégiákat, hogy a kontextusnak megfelelőbb, hatékonyabb lehessen a reakciónk.

Egy konfliktus megoldásában gyakran segít, ha meghatározzuk a szereplők konfliktuskezelési stratégiáját.

Kenneth L. Thomas és Ralph H. Kilmann pszichológusok szerint az alábbi öt konfliktuskezelési stratégia különíthető el két tengely, az önérvényesítés és az együttműködés mentén:

1. Versengő,
2. Problémamegoldó,
3. Kompromisszumkereső,
4. Elkerülő,
5. Alkalmazkodó.

Az önérvényesítés tengelyt az eredmény irányultsággal, az együttműködési tengelyt a kapcsolati irányultsággal is lehet jellemezni.

Ismerkedjünk meg alaposabban azzal, hogy mit is jelentenek az egyes stratégiák, majd járjunk utána, melyik lehet közülük a leghasznosabb!

Elkerülő konfliktuskezelési stratégia

Alacsony önérvényesítés – alacsony együttműködés

A cselekvés célja a konfliktus elkerülése (halogatással, döntés elhalasztásával, kihátrálással).

Hasznos, ha:

• A megoldáshoz nem adottak a lehetőségek (pl.: a résztvevők érzelmileg túlfűtöttek, nincs elegendő információ/ eszköz).
• A probléma lényegtelen vagy mások jobban megoldanák.
• A megoldásból adódó károk meghaladják annak előnyeit.

Ha túl gyakran használjuk:

• A konfliktus továbbra is fennmarad, csak épp elodáztuk a döntést.
• Megnőhet a probléma.
• Sérülhet az önbecsülés.

Versengő konfliktuskezelési stratégia

Magas önérvényesítés – alacsony együttműködés

Alkalmazója erővel érvényesíti saját érdekeit, függetlenül attól, hogy másoknak mire lenne szüksége: „kiáll az igazáért”, „megvédi helyes álláspontját”.

Hasznos, ha:

• Gyors cselekvésre, döntésre van szükség.
• A szükséges döntés népszerűtlen, nagy a várható ellenállás.
• Ha a másik fél kihasználná az együttműködő magatartást.

Ha túl gyakran használjuk:

• Környezet „Fejbólintó Jánossá” válik, ellentmondó információikat megtartják maguknak.
• Bizonytalanság, segítségkérés, kérdezés a gyengeség jelévé válik.
• Romlik a kapcsolat.

Alkalmazkodó konfliktuskezelési stratégia

Alacsony önérvényesítés – magas együttműködés

Saját igények háttérbe szorításán, a másik érdekeinek akár feltétel nélküli elfogadásán alapszik (pl.: nagylelkűség, önfeláldozás, akár mások véleményének, kéréseinek kritika nélküli elfogadása).

Hasznos, ha:

• A kérdés a másik félnek sokkal fontosabb.
• Későbbi helyzetekhez gyűjtünk kapcsolati tőkét.
• Gyenge pozícióban veszteségeinket akarjuk minimalizálni.
• Nem akarunk mi fáradni a döntéssel.

Ha túl gyakran használjuk:

• Javaslatok elsikkadnak, csorbul a személyes fejlődés, saját célok.
• Sérülhet az önbecsülés és az önbizalom.
• Újratermelődhet a konfliktus.

Kompromisszumkereső konfliktuskezelési stratégia

Közepes önérvényesítés – közepes együttműködés

A kompromisszumkereső magatartás célja a felek számára kölcsönösen elfogadható megoldás kialakítása, melynek során mindkét fél lemond bizonyos igényeiről.

Hasznos, ha:

• A célok kiemelkedő fontosságúak, de nem tudunk együttműködni (pl.: kevés az idő, a probléma túl komplex).
• A felek egyenlő erősek és elkötelezettek érdekeik mellett.

Ha túl gyakran használjuk:

• Elveszhet a hosszú távú cél: a kompromisszumok az adott pillanatnak szólnak, alapelveket, értékeket nehéz érvényesíteni bennük.
• Senki sem teljesen elégedett, veszteségként élik meg az eredményt.

Problémamegoldó konfliktuskezelési stratégia

Magas önérvényesítés – magas együttműködés

Problémamegoldó módban mindkét fél számára kielégítő megoldás keresése a cél az érdekek alapos megértésével, az okok feltárásával, kreatív megoldásokkal.

Hasznos, ha:

• Mindenki egyet kell, hogy értsen a megoldásban.
• Nagy a résztvevők érzelmi érintettsége.
• Tartós megoldást szeretnénk, hajlandóak vagyunk fejlődni.

Ha túl gyakran használjuk:

• Triviális kérdések megoldása is komoly idő és energia befektetéssel jár.

Melyik a “jó” stratégia?

Nincs olyan, hogy “jó” stratégia. Mindegyik konfliktuskezelési stratégiának megvannak a maga erősségei és gyengeségei, amelyek különböző helyzetekben remekül használhatóvá teszik mindegyik stratégiát.

Az emberek többsége alapvetően mind az öt stratégiát alkalmazza különböző mértékben – problémát inkább a szélsőséges, a másik szempontot kizáró törekvések okozzák. Az egyes stratégiák tehát önmagukban nem minősíthetőek, mindenkor az adott helyzet függvénye, hogy melyik mennyire bizonyul hatékonynak.

Ez alapján megállapíthatjuk, hogy a két alap konfliktuskezelési készség, tehát az önérvényesítés és az együttműködés mellett ugyanolyan fontos a harmadik: a tudatosság, hogy ki tudd választani, mikor melyik stratégia a legcélravezetőbb, és azt tudd is adekvát módon alkalmazni.

A két pszichológus kifejlesztett egy tesztet is, ami Magyarországon Thomas-Kilmann konfliktuskezelési kérdőív néven érhető el.

 

Hozzászólások

hozzászólás