Nemet mondás - Így mondj nemet!
Tele vagy munkával, amikor látod, hogy közelít egy kollégád és már sejted, hogy valami újabb kérése lesz feléd? Ellenérzéseid vannak, belül valami kiabál benned, túlterheltséged nyilvánvaló, mégis igent mondasz? Lehet, hogy ismerős a helyzet…. Ha igen, akkor érdemes lehet felfedezni, mi történhet benned, és hogyan tehetsz ellene.
Alapvetően két emberi szükségletünk van:
Gyakorlatilag folyamatosan eközött a kettő létfontosságú motívum között egyensúlyozunk. Amikor igent mondunk egy újabb kérésre, amire legszívesebben nemet mondanánk, akkor a kapcsolati szükséglet nyer saját céljaink rovására.
Bár saját céljainknak való keresztbetétel nyilvánvaló önszabotázsnak tűnik, az elfogadásunk biztosítása és a jó kapcsolat megőrzése egy fontos túlélési mechanizmus. Ha nemet mondanál a kérésre, azt gondolod, hogy veszélyeztetné a kapcsolatot és negatívan ítélnének meg, ezért inkább hajlamos vagy ezt elkerülni.
Egy másik fontos dolog, hogy a legtöbb ember alábecsüli saját munkaterhelését. Ez egy kognitív torzítás, amit tervezési tévedésnek neveznek. Több tanulmány is megerősíti, hogy az emberek köztudottan túl optimisták a feladatok elvégzéséhez szükséges idővel kapcsolatban. A fejünkben ez valahogy így hangozhat: “Nos, erre nyugodtan mondhatok igent, mert csak 4-5 másik dolog van a listámon, és mindegyiket gyorsan be tudom fejezni.” Sajnos a tudomány azt sugallja, hogy tévedhetsz ezzel a becsléssel.
Amikor igent mondasz egy újabb projektre, azzal gyakorlatilag nemet mondhatsz néhány már korábban elfogadott elvégzendő feladatodra.
Amikor igent mondasz valami új dologra, nem gondolsz arra, hogy az milyen hatással lesz a meglévő munkádra.
A rendkívül sikeres Steve Jobs találóan foglalta össze, hogy “a fókuszálás a nemet mondásról szól“, amikor az Apple Worldwide Developer Conference-en elmagyarázta egy elégedetlen alkalmazottjának, hogy miért döntött úgy, hogy megszünteti azt a projektet, amin az alkalmazott hónapokig fáradozott. A lényegre való összpontosítás végső soron jobb végeredményhez fog vezetni.
Természetesen egy új feladat bevállalásával nem csak a régiekre mondasz nemet, hanem lehet, hogy a magánéleted egy szeletére is. Túlórázni fogsz, lemondva ezzel az esti programodról vagy a családoddal töltött időről?
Legközelebb, amikor egy vadonatúj, csillogó, potenciálisan időigényes kéréssel fordulnak hozzád, küzdd le az igent mondás csábítását és használd a nemet mondás erejét!
Teljesen rendben van, ha igent mondasz valamire, de csak akkor, ha ez nem veszélyezteti a saját jólétedet és feladataidat.
Ha megszületett a döntés, hogy nemet mondanál, akkor alkalmazd a nemet mondás három lépését.
És egy összetettebb példa: “Anita, amit mondasz, az nagyon fontos, és osztatlan figyelmet szeretnék neki szentelni. Sajnos most épp épp valaminek a közepén vagyok, amit be kell fejeznem. Ha két óra múlva visszajössz, akkor öt percig csak rád tudok figyelni. Addig átgondolnád, hogy mit vársz tőlem, összhangban van-e azzal, amit el akarunk érni és megvalósítható-e ez a mi részlegünkön?”
Nem egyszerű NEM-et mondani, de növeli önbecsülésedet és segít elérni saját céljaidat. Ráadásul ha pici ügyekben elkezded gyakorolni, néhány hónap alatt korábban komoly nehézségeket okozó helyzetekben is megvalósíthatod, amire vágysz.