Az asszertív kommunikáció dzsungele tele van rejtett csapdákkal, amelyekbe legjobb szándékunk mellett is könnyű beleesni. Íme a 11 leggyakoribb kommunikációs hiba.
Gyakori hibák az asszertív kommunikációban
Az asszertív kommunikáció egyik definíciója, hogy úgy állok ki magamért, hogy közben a másik fél érdekeit is tiszteletben tartom. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy nehéz érzelmi szituációban is képes vagyok érvényesíteni igényeimet, miközben a másik fél szükségleteire is figyelek. Ha sikerül asszertíven viselkednem, akkor a hangsúly nem a saját (agresszivitás), és nem a másik fél (passzivitás) szempontjain van, hanem egyidejűleg mindkét fél érdekein. Ez a fajta viszonyulás gyógyító otthoni és munkahelyi kapcsolatainkra nézve, és segít élhetőbb világot teremteni magunk körül. Nem akarjuk többé megváltoztatni, manipulálni, kontrollálni a másik felet, hanem magunknak és a másiknak is megengedjük, hogy az legyen, aki. Ez a fajta kommunikáció ad lehetőséget saját felelősségünk felvállalására, a valódi felnőtt létre.
Az asszertivitás leggyakoribb hibái
Az asszertív kommunikáció mindhárom területén (önérvényesítés, értő figyelem, tudatos döntés) számos csapda rejlik, amiket jó, ha ismersz. A legfontosabb 11 kommunikációs hiba:
- Ne arra törekedj, hogy valaki nyerjen a helyzetben, hanem arra, hogy mindketten jól járhassatok!
- Légy tisztában asszertív jogaiddal és az ehhez tartozó kötelességekkel. Így könnyebb lesz dönteni, hogy kiállj-e magadért, egyszerűbb lesz bűntudat nélkül nemet mondani, hibázni, vagy meggondolni magadat.
- Amikor közbeszólsz az ellenérveiddel, és nem hagyod a másiknak elmondani a mondókáját mert már kívülről tudod azt, akkor nem vagy asszertív. Várd meg, amíg befejezi, foglald össze, amit hallottál, és csak utána mondd el azt, amit Te gondolsz.
- Ha papagájként visszamondod, amit a másiktól hallasz, van rá esély, hogy felidegesíted. Csak azt mondd vissza, amit ő fontosnak gondol, és azt is inkább a saját szavaiddal!
- A probléma megfogalmazásakor próbáld elkerülni az időhatározókat, vagyis ne fuss bele egy ilyen mondatba: “Soha nem lehet rád számítani.” A mindig / folyton / állandóan/rendszeresen / általában / gyakran / ritkán / soha annyira szubjektívek, hogy kiváló alapot biztosítanak egy vitához.
- Ha egy értékítélet elé odatesszük, hogy szerintem, attól még nem lett objektív vagy kevésbé vitatható a megállapítás. “Szerintem ez hülyeség volt.” Sajnos a szerintem szó alkalmazása nem segít a másiknak abban, hogy ne vádaskodást halljon ki a mondatból.
- Attól, hogy így kezdesz egy mondatot: “Azt érzem, …“, egyáltalán nem biztos, hogy az érzéseidről fogsz beszélni. Ez például nem az érzéseidről szól: “Azt érzem, nem vagy jó hallgatóság.” De ez sem, hogy “Kihasználva érzem magam.” Lásd az érzelmek és álérzelmek listáját itt: érzelmek és álérzelmek.
- Ha állandóan megpróbálod kitalálni, hogy a másik mit érezhet, és arra folyton rákérdezel, akkor a másik fölteheti a kérdést: “Most terapizálsz?” Találd meg az érzések megajánlásának helyét és idejét!
- Próbáld megengedni magadnak és a másiknak is, hogy átérezzétek, mi történik. Ha nem teszed, az elnyomott érzések önkéntelen kifejezésekben vagy tettekben fognak megjelenni, ami nem fog jót tenni kapcsolataidnak. Ezeket például semmiképp se mondd, ha valaki sír!
- Ha a megoldásod nem elég konkrét, csak a másiknak okozol vele fejtörést. Például ha azt mondod, “Keressünk valakit, aki felveszi a telefont a megbeszélés alatt!” kevésbé konstruktív, mintha azt mondod: “Beszéltem Gizikével, elvállalja, hogy felveszi a telefonokat, amíg mi értekezünk.“
- Attól, hogy tanultál egy én-közlési folyamatot, ne használd úton-útfélen, mert ismerőseid agyára fogsz menni. Ha állandóan ilyen lépésekben beszélsz, nem leszel hiteles, és a beszélgetéseid annyira lesznek természetesek és gördülékenyek, mint egy négyszögletes kerék.
Remélem, a fenti 11 kommunikációs hiba segít abban, hogyan érdemes inkább csinálni! Ha pedig készen állsz egy valódi gyakorlásra, szeretettel várlak asszertív kommunikáció képzésünkön, konfliktuskezelési, és értő figyelem tréningjeinken, hogy együtt gondolhassuk át és gyakorolhassuk a fentieket!
Források
Hozzászólások
hozzászólás